Roma Hungaricum Állami Művészegyüttes néven, biztos háttérrel, szakmailag megújulva, önálló arculattal működik tovább a megújított Rajkó Nemzeti Zenekar – tájékoztatta Englert Róbert ügyvezető az MTI-t szerdán.

Az összegzés felidézi, hogy februárban a tulajdonos Magyar Állam nevében a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szervezte újjá az 1952-ben a KISZ Központi Művészegyüttes részeként létrehozott és a tavalyi év végére működésképtelenné vált Rajkó Zenekart. Az állami támogatás folyósítását a fenntartó a megfelelő szakmai nívó biztosításához kötötte. Ennek első lépéseként a végrehajtással megbízott Design Terminál Nonprofit Kft. – ma Forum Hungaricum Nonprofit Kft. – az együttes tagjait próbajátékra invitálta.
A zenekari meghallgatást követően a szakmai kritériumoknak megfelelő 19 zenésszel kezdte meg működését a művészegyüttes, amely az elképzelések szerint a Rajkó Nemzeti Művészegyüttes nevet viselte volna. Mint kiderült azonban, az egykor állami alapítással létrehozott Rajkó Zenekar nevét 1997-ben 12 magánszemély levédette, emiatt lehetetlenné vált, hogy az újból állami fenntartásba került együttes Rajkó név alatt dolgozzon tovább.
“Mivel azt szeretnénk, ha a költségvetési forrásokból fenntartott, az újjászervezés után valóban fiatal, tehetséges és kiváló szakmai felkészültséggel bíró roma zenészekből álló művészegyüttes teljesítménye és nem a körülötte generált negatív hírek alapján ítéltetne meg, eltekintünk a véleményünk szerint magánszemélyek által jogtalanul levédetett Rajkó név használatától. A szükséges jogi lépéseket e tekintetben belátásunk szerint meg fogjuk tenni. Az újjászervezett, a Forum Hungaricum égisze alatt működő zenekar Roma Hungaricum Állami Művészegyüttes néven folytatja munkáját, amely maximálisan kifejezi azt a célt, hogy egy egyedi arculattal bíró, a hungarikumnak számító roma zenei értékeket magas színvonalon bemutató művészeti csoport jelenjen meg a közönség előtt” – írta az ügyvezető.

Tagged with →  

Blaha Lujza szavai a cigányzenészekhez

„Ti, akik annyi mosolyt varázsoltatok az ajkakra, annyi könnyet fakasztottatok a szemekben;

Ti, akik zokogó hegedűiteket annyi századokon át hűségesen megosztottátok a nemzet minden bújával és minden gyönyörűségével, dicsőségével,

Ti méltán megérdemlitek, hogy írásban és képben megörökítsenek benneteket, és kedveseinek legszebb emlékei között őrizzen meg a magyar.”

Kultikusságok

  • Cigányzene Kölnben: Cigányzene Kölnben, Németországban
  • Húzd rá cigány ! kotta: Húzd rá cigány ! kotta 60 magyar nóta hegedűre és zongorára, Editio Musica Budapest ár 400 Ft  
  • Fogó pozíciók – Roby Lakatos és a hegedű: Forrás: Magyar Nemzet, szerző Varga Attila Nem a hagyományos cigányprímási pályát választotta Roby Lakatos. A Yehudi Menuhin által felfedezett hegedűvirtuóz önálló stílust teremtve járja a világ legnagyobb koncerttermeit. A cigányzene királyának választották, szabadidejében nagy kedvvel dobol. – Kétéves korában fogott először hegedűt, s hatévesen már Dankó Pista hangszerén játszo...
  • Cigány festészet, Magyarország 1969-2009 című kiállítás: kiállítás a cigány festészetről
  • Felavatták a Muzsikus cigányok parkját a Józsefvárosban: A Rajkó Zenekar és a Józsefvárosi Cigányzenekar játszik a Muzsikus cigányok parkjának avatásán, a Józsefvárosban 2013. október 26-án. A Fővárosi Közgyűlés 2013. május 29-i ülésén döntött a VIII. kerületi Baross utca és a Szigony utca találkozásánál lévő, addig névtelen közterület elnevezéséről, valamint az emlékhely kialakításáról. MTI Fotó: Illyés Tibor...
  • A cigánytánc Tiszán innen és a Boszporuszon túl: Miért más a cigánytánc Indiában, Spanyolországban, Egyiptomban és Magyarországon? Bár a romák története írásos dokumentumok hiányában elsősorban dalaikban, táncaikban, történeteikben érhető tetten, de a válasz kikövetkeztethető az utóbbi évtizedek cigány kultúrát megcélzó néprajzi kutatásaiból.
  • A két ujjal játszó, műfajteremtő roma dzsessz-gitáros, Django Reinhardt: Jean-Baptiste Reinhardt, cigány nevén Django, rövid életének 43 éve elég volt, hogy neve fogalommá, stílusa műfajteremtővé, kétujjas játéka inspirációvá, zenéje követendő példává váljon.
  • Kusturica punk operája, A cigányok ideje, mulatságos, irónikus és nagyon szerethető : A Duna Tv nagyon ízlésesen emlékezett meg a Roma Holokauszt áldozatairól. Kitünő választás volt az Emir Kusturica rendezte filmnek, A cigányok idejének, a párizsi Bastille téren levő Operaházban 2007-ben bemutatott, punkoperásított változata.  Sajnálhatja, aki elszalasztotta, mert különleges élmény volt. Az egész előadásnak még tévén keresztül is fantasztikus hangulatot árasztott. A humor, az irón...
  • Gelem, gelem, a Romahimnusz: Gelem, Gelem a Romahimnusz nagyon sok néven ismert. "Gyelem, Gyelem", "Dzelem, Dzelem","Dželem, Dželem","Djelem, Djelem", "Ђелем, Ђелем", "Ѓелем, Ѓелем","Џелем, Џелем", "Джелем, джелем" (cirill), "Opré Roma" and "Romale Shavale". 1971-ben, Londonban tartott első Roma Világkongresszuson fogadták el a Gelem, gelem kezdetű Romahimnuszt. Ennek eredetije egy több változatban élő balkáni r...
  • Miért vált kultikussá az Ederlezi?: Mert gyönyörű, mert szomorú, mert az újrakezdést szimbolizálja ...
  • FILMAJÁNLÓ - Mocsok és bölcsesség avagy Madonna szobrot állított a cigány punknak: Nem egészen szobrot, hanem filmet készített azaz a szokásos Madonnás módon minden apró részlethez köze volt. Írta, rendezte, producerkedte. Igaz nem most, hanem 2008-ban, de a tévé jóvoltából végre láthattuk. A Mocsok és bölcsesség főszereplője az az Eugene Hütz, aki a cigány punkot (egyes minősítések szerint lakodalmas rockot) játszó Gogol Bordellot jegyzi és az a vágya, hogy világhíres legyen va...

Roma származású művészek

A cigányzene jövője













1971-ben, Londonban tartott első Roma Világkongresszuson fogadták el a Gelem, gelem kezdetű Romahimnuszt. Ennek eredetije egy több változatban élő balkáni roma népdal, mely feldolgozva, mint népies műdal is több formában élt már az 1930-as években. Ezek alapján komponálta meg a jugoszláviai származású Žarko Jovanović Jagdino a roma himnusz ma ismert formáját a világkongresszus tiszteletére. Ő eredetileg a kongresszus "indulójának", dalának szánta, azonban a küldöttek a nemzetközi cigányság himnuszának kiáltották ki.   A folklorizálódott dalnak számtalan zenei előadásmódja és szövegváltozata létezik.