Parlando: 1986/10-11, 24-27 p.

A nyári Nemzetközi Helikon Fesztivál rendezvénysorozatának záró eseménye Cziffra György mesterkurzusa volt.

 

Cziffra professzor nevét, lemezeit világszerte ismerik, tanárként azonban még nem volt alkalmunk hallani őt. Mint megtudtuk, az ideihez hasonló nyári kurzust soha nem vezetett még.

 

Hallgatói 12 országból érkeztek. Volt közöttük jó néhány 13-15 éves gyerek is. Meglepő volt a gyerekek műsora: Liszt-rapszódiák (VI., IX.), Chopin-etűdök, Polonéz, Fantázia, Bécsi Karnevál stb. – és nem is játszották rosszul ezeket a nagy műveket.

Mindenki, válogatás nélkül, eredeti elképzelése szerint, aktív résztvevője volt a kurzusnak. Cziffra professzor már az első két napon mind a 21zongoristát meghallgatta és tanította. Az órát magnóra vették, a növendék a kazettát magával vihette és így játékát összevethette Cziffráéval, átgondolva közben előadói tanácsait.

Cziffra György munkabírása mindenkit bámulatba ejtett. Terembe lépése után percek alatt koncentrálódott körülötte a levegő, és a hetedik tanítási órában is – a munkától nem elfáradva, hanem inkább felforrósodva – „robbantotta” a passzív, élménytelen játékot. Szavakkal keveset mondott és minden zenei kérését előjátszotta. Tanítványát nemcsak „megfigyelőként” hallgatta. Együtt volt azzal is, ami szólt, de még inkább élte közben a saját zenei mondanivalóját. Ez az aktív hallgatás, az intenzív jelenlét tudta tanítványait a bizonytalankodásokból kisegíteni. A zene elementáris gesztusait kérte számon, egyszerűen és érzékletesen.

Cziffra györgy Cziffra by Serge Tziganov

Tanári magatartása természetes, könnyed volt. Elragadtatással hallgatta a fiatalokat, gyönyörködött játékukban, és ha valami szépen szólt, zavartalan együttfigyeléssel hagyta kibontakozni a zenét. Nemegyszer hangzott el a sikeres változtatások hallatán: „Köszönöm, gyönyörű!” Életkortól függetlenül, alkotó emberként kezelte azt, aki a zongoránál ült.

 

Cziffra György zongoraművész játékát a romantikus előadó művészet hagyományainak folytatójaként ismerjük, azt hittük, ennek fő mozgatórugója az érzelmek szabad áramlása… Tanítását hallva döbbentünk rá, hogy legszilárdabb alapelve, követelménye a zenei forma, a nagy zenei összefüggések megteremtése. Néhány gyakran elhangzott előadói kérését érdemes szó szerint egymás mellé tenni:

 

„Az apró részletek, dekoratív elemek, a kistechnikára való figyelés ne forgácsolja szét a formát, mégis hagyjunk időt a deklamált beszédre. A nagy egységek egybeépítése előtt le kell lazulni, betartani a „féktávolságot”, hogy ne rohanjanak egymásba a gondolatok. Ha ezeken a helyeken a feszültség nem oldódik, az előadás merev. Az éneklő motívumokat ne játsszuk félénken, a hang soha ne legyen közönyös, de semmi sem szólhat „hisztérikusan”. Először mindent „belül” hallani, és csak aztán játszani, az akkordokat ne szárazon, merev-en, „pofon csapva” a zongorát, a futamok tetején csillogjon a „fény”. A változások hullámfolyamatai zenélés közben soha ne álljanak le…”

 

Az augusztus 12., 15., 17-én elhangzott három hangversenyen a kurzus összes résztvevője szerepelt. A hangversenyeket a Festetics kastély előadótermében „telt ház” hallgatta. Cziffra a szereplőket koncertjük előtt minden nap meghallgatta, volt olyan, akit kétszer is. Erőt, időt nem kímélve segítette elő, hogy a hangversenyek sikeresek legyenek. (A kurzus időtartama alatt növendékei átlagosan 6 alkalommal kaptak órát!)

 

A mesterkurzus meghallgatása számtalan gondolatot indított el bennünk. Cziffra professzor úr a kérdéseinkre készségesen válaszolt.

 

A meg szokott gyakorlat szerint egy-egy mesterkurzus résztvevőinek aktív szereplésére nem mindig kerülhet sor. Részben időhiány, részben hiányos szakmai felkészültség miatt. Professzor úr, most a záró koncert után mi a véleménye, érdemes volt-e minden jelentkezőt meghallgatni?

 

Én eddig ezt az egyetlen mesterkurzust tartottam – és gondolkozás nélkül hallgattam meg a jelentkezőket. Sohasem ítélkezem a számomra játszó fiatal művészkolléga legelső produkciójának értéke fölött. Rengeteg dolog akadályozhat meg egy fiatalt abban, hogy a darab előadása alkalmával teljes képet tudjon nyújtani jelenlegi tudásáról. A csaknem mindig bénító szorongással együtt járó félelem, mely fakadhat a felkészültség hiányából, vagy fizikai és lelki gátlásból, az idegen zongora túl nehéz, vagy túl könnyű járásából, egyaránt lecsökkentheti produkciójának értékét, sőt akadályozhatják ezek a tényezők a későbbiek folyamán előadóművészi képességeinek igazi kibontakozását is.

 

Igazán megítélni az illető jelentkező képességeit csak akkor lehet, amikor elkezdünk vele dolgozni azon a darabon, amit bemutatni kíván. Csakis a darab részeinek, a·hibák kijavításának többszöri ismétlése után kapjuk meg az igazi képet, aminek alapján az előadó növendék képességeit, jelenlegi felkészültségét meg tudjuk ítélni. Így nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy soha ne ítéljük véglegesen egy fiatal művészjelölt képességeit első bemutatkozásának esetleges „negatív”” eredménye után.

 

Nem tartotta túl korainak 13-14 éves gyerekek részvételét ezen a mesterkurzuson?

 

Nem a jelentkező fiatal művészjelölti kora, éveinek száma határozza meg azt, hogy meghallgassuk-e, foglalkozzunk-e vele. Számomra mindegyik „láthatóan igyekvő” fiatal bemutatkozása minden alkalommal egy-egy meglepetést tartogat. Természetesen ez a meglepetés sok esetben negatív is lelhet. De a tehetség nyoma – ha van – megtalálható már a legzsengébb – 4-5 éves – korban is. Ilyenkor csak a tudás hiányos, mert a tanulás, vagy ha úgy tetszik, a „képzés” még nem elégséges.

 

A jelenlegi magyarországi zenetanítás fokozottan érdeklődik az improvizáció iránt. Véleménye szerint lehet-e ezt tanítani? Hasznosnak tartaná-e, ha a növendékek szervezett formában tanulnának improvizálni?

 

A hangszeren való improvizálás jelentőségéről, fontosságáról, úgy tudom, írtam emlékeimmel foglalkozó könyvemben. Ennek abszolút fontosságot tulajdonítok a hangszeres manualitás fejlődésében is. Ha egy teljesen kezdő fiatalt – kellő bátorítással, melléülve, eleinte akár csak pár hangot megadva – rászoktatunk ezeknek saját tetszés szerinti folytatására, nemcsak fantáziájának fejlődését segítjük elő, de kezének mozgását, ügyességét is. Egyáltalán nem tartom fontosnak, hogy tudjon kottát olvasni. Egy kezdő, ha már egy kicsit ismegbarátkozott a klaviatúrával, akár „autodidakta” alapon is játékos szórakozásként, és minden nap bizonyos időt kedvvel eltölt ezzel a rendkívül gyors gondolkozást igénylő és kézmozgást fejlesztő elfoglaltsággal, óriási előnyben van.

 

Én, személy szerint, minden növendéknek – beleértve a legifjabb korosztályt is – hangsúlyozom játékos szórakozásként ezt a tevékenységet. De valójában kötelező napi gyakorlatként is állandósítanám, vagy akár mint tantárgyat is kötelezővé tenném.

 

Az ötvenes évek ifjúsága minimális számú etűdöt játszott, melynek következtében technikájuk nem a legjobb. Kell-e az etűd, pótolható-e a hiánya a későbbiek folyamán?

 

Én, a hallottak alapján nem állítom, különösen Magyarországon, hogy az ötvenes években képzett, tehát jelenleg 30-40 év körüli zongorista korosztály felkészültsége ne lenne kielégítő. Még nem hallottam olyan koncertet, ahol az „ilyen életkorú” előadót ilyen értelemben kellett volna elmarasztalni. Annál inkább megtörténik, különösen pódiumon, hogy az előadónak a darabok előadásához szükséges „lendülete” nem éri el a szükséges. hőfokot, így a „pezsgés”, sodrás hiánya következtében a hallgató mindezt önkéntelenül az előadó technikai hiányosságának fogja ítélni.

 

Sajnos, ez egy olyan jelenség, ami az előadó önhibáján kívül ugyan, de gyakori. Be kell vallanom, hogy én magam is számos esetben váltam áldozatává ennek az indiszpozíció szülte állapotnak.

 

Még egy kérdésem volna, miután annyi francia résztvevő van itt ezen a kurzuson; lehet, hogy ők inspirálják ezt a kérdést: valóban igaz az, hogy franciák saját zeneszerzőjüknek tartják Lisztet?

 

Nem, ezt nem állítja senki, annak ellenére – mint tudjuk – kapcsolata Franciaországgal rendkívül szoros volt. Nem csak személyi vonatkozásban (tudjuk, együtt élt a francia Marie d’Agoulttal, tőle származnak gyermekei is és azok Franciaországban nevelődtek, végezték iskoláikat is), de ugyanilyen erős, mondhatnánk fundamentális művészi kialakulása ugyancsak Franciaországnak köszönhető, mert Párizsiban hallotta Paganini újszerű, legendás hegedűművészetét. Ennek hatására teremtette újjá korábbi zongorára írott műveinek stílusát. Így gondolom, nem csoda, ha maga Liszt Ferenc is – ezek következtében Franciaországot egy kicsit „második hazájának” vallotta.

 

És a franciák csak a virtuóz műveit ismerik-szeretik, vagy a késői műveit is?

 

Korábban, körülbelül a harmincas évekig, az előadóművészek Lisztnek leginkább a virtuóz, új irányú hangzásokat ily módon tartalmazó, reprezentatív műveit tartották műsoron. Így, sajnos, a „nagy tömegek” csak elvétve, ritkán hallották, és nem volt alkalmuk megismerni Lisztnek korát évtizedekkel megelőző, rendkívül merész hangvételű és új formákat tartalmazó korszakalkotó műveit.

 

Ma már azonban mindenki tudja, hogy Liszt Ferenc, mint zeneszerző, milyen távlatokat és kapukat nyitott meg a jövő nemzedéke előtt.

 

Visszakanyarodva a tanításhoz, nagyon érdekelne a véleménye egy sokakat érintő kérdést illetően: mit tegyenek azok az alsó fokon, vidéken, vagy bárhol tanító tanárok, akiket az élet terhei egyre jobban elkoptatnak, lehet-e véleménye szerint aktív zenélés nélkül zongoratanárként a pályán maradni?

 

Véleményem szerint minden alsó fokon tanító pedagógus missziót teljesít. Mindig az elsődleges képzés adja meg döntően a kezdő számára azt a hangszerkezelői biztonságot, ami a darabok megtanulása alkalmával, technikailag nemcsak megkönnyíti a darabok megértését, hanem gyorsabbá is teheti azt, éppen a mozdulatok biztonságának eredményeként.

 

Egyre nagyobb csodálattal figyeltük munkáját, (gondolom, a kurzus után nagyon fáradt?

 

Átadni, továbbadni másoknak mindazt, ami bennünk évtizedek folyamán megérlelődött és kialakult, csakis „teljes tűzzel”, tehát a legnagyobb meggyőződéssel lehet.

 

Nem elég, ha csak az a célunk, hogy puszta szavakban adva adjuk magyarázatát mindannak, amit a zeneművek magukban rejtenek. Feltétlenül szükséges, hogy fiatal kollégáinknak a szavakkal megvilágított dolgokat képesek legyünk a magunk hangszeres demonstrációjával be is bizonyítani. Tudom mindez fárasztó, de hát istenem, vállalnunk kell mindezt a fáradtságot, ami az értékek kibányászásával jár.

 

Valamennyiünk nevében köszönöm a beszélgetést.

Ábrahám Mariann

Blaha Lujza szavai a cigányzenészekhez

„Ti, akik annyi mosolyt varázsoltatok az ajkakra, annyi könnyet fakasztottatok a szemekben;

Ti, akik zokogó hegedűiteket annyi századokon át hűségesen megosztottátok a nemzet minden bújával és minden gyönyörűségével, dicsőségével,

Ti méltán megérdemlitek, hogy írásban és képben megörökítsenek benneteket, és kedveseinek legszebb emlékei között őrizzen meg a magyar.”

Kultikusságok

  • Cigányzene Kölnben: Cigányzene Kölnben, Németországban
  • Húzd rá cigány ! kotta: Húzd rá cigány ! kotta 60 magyar nóta hegedűre és zongorára, Editio Musica Budapest ár 400 Ft  
  • Fogó pozíciók – Roby Lakatos és a hegedű: Forrás: Magyar Nemzet, szerző Varga Attila Nem a hagyományos cigányprímási pályát választotta Roby Lakatos. A Yehudi Menuhin által felfedezett hegedűvirtuóz önálló stílust teremtve járja a világ legnagyobb koncerttermeit. A cigányzene királyának választották, szabadidejében nagy kedvvel dobol. – Kétéves korában fogott először hegedűt, s hatévesen már Dankó Pista hangszerén játszo...
  • Cigány festészet, Magyarország 1969-2009 című kiállítás: kiállítás a cigány festészetről
  • Felavatták a Muzsikus cigányok parkját a Józsefvárosban: A Rajkó Zenekar és a Józsefvárosi Cigányzenekar játszik a Muzsikus cigányok parkjának avatásán, a Józsefvárosban 2013. október 26-án. A Fővárosi Közgyűlés 2013. május 29-i ülésén döntött a VIII. kerületi Baross utca és a Szigony utca találkozásánál lévő, addig névtelen közterület elnevezéséről, valamint az emlékhely kialakításáról. MTI Fotó: Illyés Tibor...
  • A cigánytánc Tiszán innen és a Boszporuszon túl: Miért más a cigánytánc Indiában, Spanyolországban, Egyiptomban és Magyarországon? Bár a romák története írásos dokumentumok hiányában elsősorban dalaikban, táncaikban, történeteikben érhető tetten, de a válasz kikövetkeztethető az utóbbi évtizedek cigány kultúrát megcélzó néprajzi kutatásaiból.
  • A két ujjal játszó, műfajteremtő roma dzsessz-gitáros, Django Reinhardt: Jean-Baptiste Reinhardt, cigány nevén Django, rövid életének 43 éve elég volt, hogy neve fogalommá, stílusa műfajteremtővé, kétujjas játéka inspirációvá, zenéje követendő példává váljon.
  • Kusturica punk operája, A cigányok ideje, mulatságos, irónikus és nagyon szerethető : A Duna Tv nagyon ízlésesen emlékezett meg a Roma Holokauszt áldozatairól. Kitünő választás volt az Emir Kusturica rendezte filmnek, A cigányok idejének, a párizsi Bastille téren levő Operaházban 2007-ben bemutatott, punkoperásított változata.  Sajnálhatja, aki elszalasztotta, mert különleges élmény volt. Az egész előadásnak még tévén keresztül is fantasztikus hangulatot árasztott. A humor, az irón...
  • Gelem, gelem, a Romahimnusz: Gelem, Gelem a Romahimnusz nagyon sok néven ismert. "Gyelem, Gyelem", "Dzelem, Dzelem","Dželem, Dželem","Djelem, Djelem", "Ђелем, Ђелем", "Ѓелем, Ѓелем","Џелем, Џелем", "Джелем, джелем" (cirill), "Opré Roma" and "Romale Shavale". 1971-ben, Londonban tartott első Roma Világkongresszuson fogadták el a Gelem, gelem kezdetű Romahimnuszt. Ennek eredetije egy több változatban élő balkáni r...
  • Miért vált kultikussá az Ederlezi?: Mert gyönyörű, mert szomorú, mert az újrakezdést szimbolizálja ...
  • FILMAJÁNLÓ - Mocsok és bölcsesség avagy Madonna szobrot állított a cigány punknak: Nem egészen szobrot, hanem filmet készített azaz a szokásos Madonnás módon minden apró részlethez köze volt. Írta, rendezte, producerkedte. Igaz nem most, hanem 2008-ban, de a tévé jóvoltából végre láthattuk. A Mocsok és bölcsesség főszereplője az az Eugene Hütz, aki a cigány punkot (egyes minősítések szerint lakodalmas rockot) játszó Gogol Bordellot jegyzi és az a vágya, hogy világhíres legyen va...

Roma származású művészek

A cigányzene jövője













1971-ben, Londonban tartott első Roma Világkongresszuson fogadták el a Gelem, gelem kezdetű Romahimnuszt. Ennek eredetije egy több változatban élő balkáni roma népdal, mely feldolgozva, mint népies műdal is több formában élt már az 1930-as években. Ezek alapján komponálta meg a jugoszláviai származású Žarko Jovanović Jagdino a roma himnusz ma ismert formáját a világkongresszus tiszteletére. Ő eredetileg a kongresszus "indulójának", dalának szánta, azonban a küldöttek a nemzetközi cigányság himnuszának kiáltották ki.   A folklorizálódott dalnak számtalan zenei előadásmódja és szövegváltozata létezik.