2012. május 10-14. Koncertek és irodalmi estek, színházi produkciók és workshopok szerepelnek az Öt templom fesztivál csütörtökön kezdődő programján Győrött. Az események helyszíne öt európai vallás egy-egy temploma Győr egyik városrészében, Újvárosban. Az Európában egyedülálló ökumenikus fesztivállal a közösségek és a kultúrák békés egymás mellett élésének fontosságára szeretnénk felhívni a figyelmet – mondta Borsa Kata, [Tovább]
A Békéscsabai Kolbászfesztiválon a fellépnek: oktober 28-án 19 ó Parno Graszt 21.30 Boban Markovics oktober 29-én 20 ó Ifj Sánta Ferenc és zenekara További programok: http://csabaikolbaszfesztival.hu [Tovább]
Első alkalommal rendezik meg a hétvégén a cívis város gasztronómiai hagyományait felelevenítő Debreczeni Zamat Pálinka és Pároskolbász Fesztivált – közölte Bakó Csaba, a rendezvény sajtófőnöke az MTI-vel csütörtökön. Tájékoztatása szerint a péntektől vasárnapig tartó programsorozat helyszíne is egyedülálló: a Debreceni Egyetem főépülete előtti téren, a nagyerdei környezetben ismerkedhetnek a látogatók az ország legjobb pálinkáival és [Tovább]
Ritkaságot kínál a közönségnek kedden este a Café Budapest – Kortárs Művészeti Fesztivál: a Bakáts téri Assisi Szent Ferenc Plébániatemplomban három különböző stílusú és karakterű cimbalmos, Balogh Kálmán, Farkas Rózsa és Lukács Miklós zenél. Az est kuriózuma, hogy két ősbemutató mellett olyan művek hangzanak majd el, amelyek nem megszokottak cimbalomesteken – emelték ki a fesztivál [Tovább]
Egyedi program a Dürer kertben 2011.10.07-én. Lesz minden mi szem szájnak és fülnek ingere: mai magyar–cigány filmek, Katlan Tóni konyhája tradicionális cigány ételekkel cigány és magyar táncház és persze a zene. Főszerepben a Khamoro Budapest Band feat Dresch Mihály! 19:00-20:00 Magyar és Roma filmek „Tromf és Bokázó” szabolcsi magyar és cigány táncház élő zenére! 20:00 [Tovább]
Az idei Bábel Sound Interaktív Világzenei Tábor Fonyódligeten kerül megrendezésre, 2011. július 16-24 között. A program: PORT. HU NAGYSZÍNPAD Időpont július 16. július 17. július 18. július 19. július 20. július 21. július 22. július 23. szombat vasárnap hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat 18:00 Kisha (SLO) Gerendás Péter Cabaret Medrano Egy Kiss Erzsi Zene [Tovább]
Az idén Bulgária, Szerbia, Románia, Franciaország zenészei és zenekarai mellett a hazai élvonal a együttesei is színpadra lépnek a rendezvény három helyszínén. MüPa, a Fonó és a Millenáris ad majd otthont a programoknak 2011. április 26. – 2011. május 15. között. Itt lesz a MüPában – először Magyarországon – a világhírű bolgár Angelite női kórus, a [Tovább]
Öt napra Európa színeibe öltözik Sopron június végén, a Volt Fesztivál ad otthont ugyanis a magyar EU-elnökség hivatalos záróbulijának. [Tovább]
Szilva pálinka és cigányzenei motívumok játszák a főszerepet a Budapesti Pálinkafesztiválon. [Tovább]
Megérkeztek a Sziget első hírei! A 2011. augusztus 10-15 között megtartandó zenei ünnep már tartalmaz néhány konkrétumot és külön öröm, hogy ezek között cigányzenei vonatkozású koncertek is szerepelnek. [Tovább]