Currently viewing the tag: "Mága Zoltán"












1971-ben, Londonban tartott első Roma Világkongresszuson fogadták el a Gelem, gelem kezdetű Romahimnuszt. Ennek eredetije egy több változatban élő balkáni roma népdal, mely feldolgozva, mint népies műdal is több formában élt már az 1930-as években. Ezek alapján komponálta meg a jugoszláviai származású Žarko Jovanović Jagdino a roma himnusz ma ismert formáját a világkongresszus tiszteletére. Ő eredetileg a kongresszus "indulójának", dalának szánta, azonban a küldöttek a nemzetközi cigányság himnuszának kiáltották ki.   A folklorizálódott dalnak számtalan zenei előadásmódja és szövegváltozata létezik.

Kultikusságok

  • CZIFFRA GYÖRGY MESTERKURZUSA A KESZTHELYI FESTETICS KASTÉLYBAN 1986: Parlando: 1986/10-11, 24-27 p. A nyári Nemzetközi Helikon Fesztivál rendezvénysorozatának záró eseménye Cziffra György mesterkurzusa volt.   Cziffra professzor nevét, lemezeit világszerte ismerik, tanárként azonban még nem volt alkalmunk hallani őt. Mint megtudtuk, az ideihez hasonló nyári kurzust soha nem vezetett még.   Hallgatói 12 országból érkeztek. Volt közöttük jó n...
  • Oláh Gipsy Beats koncert a Fonóban: Oláh Gipsy Beats koncert a Fonóban
  • Fogó pozíciók – Roby Lakatos és a hegedű: Forrás: Magyar Nemzet, szerző Varga Attila Nem a hagyományos cigányprímási pályát választotta Roby Lakatos. A Yehudi Menuhin által felfedezett hegedűvirtuóz önálló stílust teremtve járja a világ legnagyobb koncerttermeit. A cigányzene királyának választották, szabadidejében nagy kedvvel dobol. – Kétéves korában fogott először hegedűt, s hatévesen már Dankó Pista hangszerén játszo...
  • Cigány festészet, Magyarország 1969-2009 című kiállítás: kiállítás a cigány festészetről
  • Felavatták a Muzsikus cigányok parkját a Józsefvárosban: A Rajkó Zenekar és a Józsefvárosi Cigányzenekar játszik a Muzsikus cigányok parkjának avatásán, a Józsefvárosban 2013. október 26-án. A Fővárosi Közgyűlés 2013. május 29-i ülésén döntött a VIII. kerületi Baross utca és a Szigony utca találkozásánál lévő, addig névtelen közterület elnevezéséről, valamint az emlékhely kialakításáról. MTI Fotó: Illyés Tibor...
  • A cigánytánc Tiszán innen és a Boszporuszon túl: Miért más a cigánytánc Indiában, Spanyolországban, Egyiptomban és Magyarországon? Bár a romák története írásos dokumentumok hiányában elsősorban dalaikban, táncaikban, történeteikben érhető tetten, de a válasz kikövetkeztethető az utóbbi évtizedek cigány kultúrát megcélzó néprajzi kutatásaiból.
  • A két ujjal játszó, műfajteremtő roma dzsessz-gitáros, Django Reinhardt: Jean-Baptiste Reinhardt, cigány nevén Django, rövid életének 43 éve elég volt, hogy neve fogalommá, stílusa műfajteremtővé, kétujjas játéka inspirációvá, zenéje követendő példává váljon.
  • Kusturica punk operája, A cigányok ideje, mulatságos, irónikus és nagyon szerethető : A Duna Tv nagyon ízlésesen emlékezett meg a Roma Holokauszt áldozatairól. Kitünő választás volt az Emir Kusturica rendezte filmnek, A cigányok idejének, a párizsi Bastille téren levő Operaházban 2007-ben bemutatott, punkoperásított változata.  Sajnálhatja, aki elszalasztotta, mert különleges élmény volt. Az egész előadásnak még tévén keresztül is fantasztikus hangulatot árasztott. A humor, az irón...
  • Gelem, gelem, a Romahimnusz: Gelem, Gelem a Romahimnusz nagyon sok néven ismert. "Gyelem, Gyelem", "Dzelem, Dzelem","Dželem, Dželem","Djelem, Djelem", "Ђелем, Ђелем", "Ѓелем, Ѓелем","Џелем, Џелем", "Джелем, джелем" (cirill), "Opré Roma" and "Romale Shavale". 1971-ben, Londonban tartott első Roma Világkongresszuson fogadták el a Gelem, gelem kezdetű Romahimnuszt. Ennek eredetije egy több változatban élő balkáni r...
  • Miért vált kultikussá az Ederlezi?: Mert gyönyörű, mert szomorú, mert az újrakezdést szimbolizálja ...
  • FILMAJÁNLÓ - Mocsok és bölcsesség avagy Madonna szobrot állított a cigány punknak: Nem egészen szobrot, hanem filmet készített azaz a szokásos Madonnás módon minden apró részlethez köze volt. Írta, rendezte, producerkedte. Igaz nem most, hanem 2008-ban, de a tévé jóvoltából végre láthattuk. A Mocsok és bölcsesség főszereplője az az Eugene Hütz, aki a cigány punkot (egyes minősítések szerint lakodalmas rockot) játszó Gogol Bordellot jegyzi és az a vágya, hogy világhíres legyen va...

Roma származású művészek

A cigányzene jövője